AZ, AKINEK BÁNATA VAN,
Minden reggel könnyes szemmel ébred….
Én is azért sírok annyit,
Mert feledni sose tudlak téged.
Felcsendül a hangod bennem,
Azt hiszem hogy itt vagy velem
Hosszú éjjszakákon..
Pedíg csak a képzeletem röpít feléd
Színes lepkeszárnyon.
Hulldogálnak a hópelyhek,
Körülöttem megdermed az élet…
S én még most is azthiszem, hogy
Az új tavasz visszahoz majd téged.
De te nem jössz vissza többé ,
nem nyílik több virág nékem
Odakünn a réten…
Boldogságra vágytam egyszer,
És a bánat lett az osztályrészem |
