Te adtad nekem az első álmatlan, szomorú éjet, bús éjet.

Te adtad nekem az első álmatlan, szomorú éjet, bús éjet. Te adtad nekem a csókot, mely azóta mindörökre úgy éget. Te vagy, kinek sose hittem, te vagy, kiért sír a lelkem: Azt hiszem, te vagy az első, kit igazán, tiszta szívből szerettem. Amikor az őszi szellő elsodorja a sárguló levelet, Nem halljátok már dobogni, az én árva, az én megtört szívemet. Akkor csendben vigyetek ki, hisz úgysem szeret engem senki, Majd, mikor az őszi szellő elsodorja a sárguló levelet.

vissza