Kis lak áll a nagy Duna mentében.
Ó mily' drága e lakocska nékem.
Könnyben úszik két szemem pillája,
Valahányszor emlékszem reája.
Bár maradtam volna benne végig,
De az embert vágyai vezérlik.
Vágyaimnak sólyom szárnya támadt,
Oda hagytam kislakom, s anyámat.
Szép hazámba ismerősök mennek,
Jó anyámnak tőlük mit üzenjek.
Szóljatok be, földiek, ha lészen
Utazástok háza közelében.
Mondjátok, hogy könnyeit ne öntse,
Mert fiának kedvez a szerencse.
Ó, ha tudná, mily nyomorban élek
Megszakadna szíve a szegénynek. |
