Alkonyat száll a pusztára
Alkonyat száll a pusztára,
Kegyetlenül kemény a tél.
Még az ebet is benntartják,
Belül kerül aki csak él.
Vándorlegény jár egyedül,
Feje fölött varju repül...
Kísérgeti régóta már,
S egyre károg, hogy - kár, kár, kár!
Keresztfa áll az utszélen,
Rajta szentelt Mária-kép.
Vándorlegény gémberedve,
Roskadozva alája lép.
Térdre borul, hajlékot kér,
Esedezik írgalomér'...
A varju meg, ej, mire vár?
Egyre károg, hogy - kár, kár, kár!
Hosszú téli éjszakára
Leszáll lassan a hajnalpír...
Vándor legény, rongyos legény
Nem kesereg, többé nem sír.
Párnája a havas árok,
Fölötte a varjú károg
Alkonyatra mind rajta jár ...
S egyre károg, hogy -kár, kár, kár! |
